Probléma
Az általános iskolai továbbtanulási és pályaválasztási döntés több nehézséget és kudarclehetőséget rejt magában. Egyrészt túl korai a fiatalok fejlődése szempontjából, ennek egyik következménye, hogy inkább a szülők hozzák meg a döntést. További nehézség, hogy a pedagógusok nem rendelkeznek megfelelő ismeretekkel a szakképzés és szakmák világáról. Téves választás esetén nehéz az átjárás az intézménytípusok között és akik tévesen választanak szakképzési irányt, hamar motiválatlanná válnak. Emiatt a vállalatok is nehezebben találnak megfelelő tanulókat a duális képzésükbe.
Stratégia
Az általános iskolai pályaválasztás esetén is rendkívül fontos az érdeklődés, a képességek és a pályaérdeklődés feltárása, a továbbtanulási és pályalehetőségek megismerése. Szakképzés felé orientálódó diákok esetén pedig a duális képzés megismerése kiemelt fontosságú. Az általános iskolás korcsoport esetén mindezt élményalapú megismerési, tanulási folyamatba szükséges ágyazni. Az önismeret alapjainak kialakításához játékos eszközökre, a feladatok során pedig útmutatásra és a tudásszintnek megfelelő ismeretátadásra van szükség.
Eredmények
A táblajátékokra épülő beszélgetések során a diákok rálátnak az erősségeikre, tudatosítják az érdeklődési területeiket, a tanácsadó támogatása mellett pedig felfedezik, illetve alaposabban megismerik a hozzájuk passzoló továbbtanulási irányokat és pályalehetőségeket. Attól függően, hogy a fiatal hol tart a gondolkodásban, a pályaorientációs beszélgetés során eljutunk egy kiinduló helyzetig, ami a perspektívát kínál és a lehetőségek felfedezésére ösztönzi a fiatalt, vagy együtt eljutunk egy mélyebb megismerésig, ami megerősíti a fiatal motivációját.
A számok tükrében:
600 diák
Minden eseményen minimum 100 diák érkezett a standunkhoz 5–15 perces beszélgetésekre.
5 helyszín
Budapest, Pécs, Miskolc, Szeged és Győr, ezek voltak a 2025-ben a Mi a PÁLYA? helyszínei.
6 nap
Budapesten 2 fesztiválnapot, a vidéki fesztiválhelyszíneken 1-1 napot töltünk a diákokkal.
A Mi a PÁLYA? Műszaki Pályaválasztó Fesztivál a Magyar Elektrotechnikai Egyesület országos rendezvénysorozata, amelynek célja, hogy a továbbtanulási döntés előtt álló általános iskolás diákok testközelből ismerkedhessenek meg a szakképzés műszaki ágazataival. A rendezvényen részt vesznek olyan a vállalatok is, ahol a szakképzéshez kapcsolódóan duális képzési lehetőséget, a szakma megszerzése után pedig szakmai karrierlehetőséget kínálnak a fiatalok számára.
A Miénk a Pálya Alapítvány 2025 őszén felkérést kapott az esemény szervezőjétől, hogy a fesztivál keretében élményalapú pályaorientációs eszközökkel segítse a 13–14 éves diákokat a továbbtanulási döntésükben. A fesztivál során az önismereti táblajátékainkat kipróbáló diákok rövid, 5–15 perces tanácsadási helyzetekben vehettek részt, segítséget kaptak ahhoz, hogy megtalálják az érdeklődési területeikhez, illetve erősségeikhez legjobban passzoló műszaki, vagy egyéb pályaterületeket.
Eredmények bemutatása – Mit értünk el?
A Mi a PÁLYA? rendezvénysorozat 5 helyszínen, összesen 6 fesztiválnapon valósult meg: Budapesten egymást követő 2 napon, majd Pécsen, Miskolcon, Szegeden és Győrben találkoztunk a fiatalokkal. A 4–5 órás program során a diákok átlagosan 1,5–2 órát töltöttek a helyszínen, egy-egy idősávban 250–300 tanuló járta be a fesztiválteret. Ez idő alatt standokat látogattak, interaktív programokba kapcsolódtak be, és ügyességi feladatokon keresztül próbálhatták ki magukat a szakmák világában. A szervezővel közös standunknál naponta minimum 100 diák próbálta ki önismereti táblajátékainkat.
Az önismereti táblajátékok és a tanácsadók támogatásával a diákok beazonosíthatták fő érdeklődési területeiket és legfontosabb erősségeiket, majd ezekre építve konkrét ajánlásokat kaptak középfokú és akár felsőfokú továbbtanulási irányokra is. Ez nemcsak azok számára adott kapaszkodót, akik gimnáziumban vagy szakgimnáziumban gondolkodtak, hanem azoknak is, akik a technikumot egy hosszabb tanulási út fontos állomásaként képzelték el.
A megállító tábláknál önkéntes egyetemisták segítették a tájékozódást, az asztaloknál pedig tapasztalt pályaorientációs tanácsadók válaszoltak a kérdésekre, így a fiatalok több szinten is támogatást kaptak. Lehetőségük volt szakemberrel átbeszélni a bennük rejlő lehetőségeket, társaikkal együtt végigjárni a képességtérképet, és magukkal vinni az önismereti játék során született eredményeiket.
Az önismereti eszközöket kiegészítette a kollégánk által összeállított Műszaki totó, egy rövid, játékos kvíz, amelynek segítségével a diákok felmérhették, mennyire ismerik a műszaki pályák kínálta lehetőségeket. Ez hozzájárult ahhoz, hogy tudatosabban válasszanak a kiállítók közül, és megalapozottabb döntéseket hozzanak a továbbtanulásukkal kapcsolatban.
A Tanári kávézóban az általános iskolásokat kísérő tanárok hasznos és fontos ismereteket szerezhettek a szakképzés jelenlegi rendszeréről, majd meghallgatták az MVM és az E.ON duális képzéséről szóló tájékoztatót. Ezt követően a szakmai vezetőnk a „Fogadj örökbe egy iskolát’” programban kialakított jógyakorlat mentén tanácsokkal látta el a pedagógusokat az általános iskolai pályaorientációs napok előkészítése és megvalósítása kapcsán.
Hogyan történt a megvalósítás? – Néhány fontos részlet
Valamennyi fesztiválnap több órás, intenzív jelenléttel, aktív orientáló beszélgetésekkel zajlott. A diákok jellemzően 2–4 fős kiscsoportokban érkeztek a standunkhoz, de voltak olyan fiatalok is, akik szülővel együtt kerestek meg bennünket. Sokan érdeklődve kérdezték, mit lehet nálunk kipróbálni, másokat a fesztivál forgatagában mi szólítottunk meg és hívtunk be egy rövid önismereti játékra.
A stand előtt felállított két megállító táblánál 5–10 perces, fókuszált beszélgetések zajlottak. A fiatalok a Képességtábla segítségével feltérképezték a saját erősségeiket és rálátást kaptak arra, mely képességek különösen fontosak a műszaki pályákon. Az Érdeklődéstípusok táblajáték során a fiatalok egy összegző eredménylapot kaptak kézhez, amely megmutatta, mely szakképzési ágazatok illeszkedhetnek leginkább hozzájuk. Az eredmények alapján konkrét iránymutatást is kaptak arra vonatkozóan, hogy a fesztiválon mely kiállítói standokat érdemes felkeresniük.
Az asztaloknál zajló 10–15 perces Önismereti táblajáték lehetőséget adott a mélyebb feldolgozásra. A játékos, de strukturált eszközök segítségével a diákok ránézhettek saját érdeklődésükre és képességeikre, miközben tanácsadóink segítették az eredmények értelmezését. A beszélgetés során szerepet kaptak a kísérő társak, a barátok és osztálytársak is, akiknek a visszajelzései fontos irányjelzőként szolgáltak az önismereti tudás formálása szempontjából.
A beszélgetések végén minden diák kézhez kapott egy zsebből előhúzható kérdésgyűjteményt arra az esetre, ha szeretnének megfelelő ismerethez jutni a kiállító iskolák képzéseiről és a fesztiválon megjelent vállalatok duális képzéseiről.
Annak érdekében, hogy a standoknál megfelelő létszámban tudjuk fogadni a játékok iránt érdeklődő fiatalokat, Dr. Fazakas Ida kollégánk előzetes felkészítő órákat tartott a MATE emberi erőforrás tanácsadó szakos hallgatóinak. A rendezvénysorozaton összesen 24 önkéntes hallgató vett részt, akik aktív és tevőleges szerepet játszottak az élményalapú pályaorientációs játékok vezetésében.
Miért érte meg a Magyar Elektrotechnikai Egyesületnek?
Szakmai partnerként egy olyan saját fejlesztésű, élményalapú eszközt hoztunk a fesztiválra, amely kifejezetten a 7–8. osztályos korosztály életkori sajátosságaira épül. Az önismereti játékaink biztonságos helyzetet teremtenek a fiatalok számára, nincsenek kitéve annak, hogy egy számukra bizonytalan helyzetben, egyedül kell kapcsolódniuk egy ismeretlen felnőtthöz, hanem társaikkal együtt, saját döntésük alapján lépnek be a folyamatba.
A módszertan egyszerre segíti az önreflexiót és a társas visszajelzések beépülését, ugyanakkor a természetes, beszélgetésre épülő, játékos helyzet kedvez a máskor száraznak és unalmasnak tűnő továbbtanulási és pályaismereti információk befogadásának.
A fesztivál keretében nemcsak a diákokkal, hanem a pedagógusokkal is tudtunk szakmailag kapcsolódni: jó gyakorlatokat, átgondolt szempontokat és rendszerszintű megközelítést adtunk át számukra, hiszen rálátásunk a teljes képzési útra kiterjed, az általános iskola végétől egészen a pályakezdésig.
Miért vagyunk mi a megfelelő partner?
A Miénk a Pálya Alapítványnál átfogó ismerettel rendelkezünk a szakképzés és a duális képzés rendszeréről, valamint annak gyakorlati működéséről. Aktívan kapcsolódunk iskolákhoz, tanárokhoz, szülőkhöz, vállalatokhoz és szakképző intézményekhez, ezáltal sikeres és hatékony közvetítő szerepet töltünk be a pályaválasztó fiatalok, az oktatás világa és a munkaerőpiac között.
Szakmai műhelyként célunk a rendelkezésre álló tanácsadói eszközök folyamatos finomhangolása. Ennek köszönhetően a tanácsadási helyzetekben a fiatalok olyan eredményeket, visszajelzéseket kapnak kézhez, amelyek valóban összhangban állnak képességeikkel, érdeklődésükkel és beállítódásukkal. Módszertanunk nemcsak az általános iskolás korosztály, hanem a középiskolás korosztály számára is érvényes és a fiatalok számára értékes eredményeket közvetít.
Csapatunk létszámát rugalmasan igazítjuk a pályaorientációs rendezvény méreteihez és szükség esetén több standon, további élményalapú eszközzel is meg tudunk jelenni, így a program során még több diákot tudunk bevonni és aktivizálni a sikeres továbbtanulási és pályaválasztási döntés érdekében.
A Miénk a Pálya Alapítvány keresi az együttműködést azokkal a pályaorientációs rendezvényeket megvalósító szervezetekkel, akik számára fontos, hogy élményekben gazdag programot biztosítsanak az eseményre érkező általános, vagy középiskolás pályaválasztó diákok számára.
Amennyiben Önök számára is kiemelt jelentőségű, hogy már a rendezvényen történjen előrelépés az eseményre érkező fiatalok pályaválasztásával, továbbtanulási döntésével kapcsolatban, akkor ajánljuk figyelmükbe Fesztiválcsomagunkat. További információért lépjen velünk kapcsolatba az alábbi űrlap kitöltésével!
Kiss Gergely
szakmai vezető
+36 70 6000 178
info@mienkapalya.org
Kapcsolatfelvétel
Keress minket, ha szívesen bővítenéd játékos programokkal a saját pályaorientációs eseményeteket a nagyobb fesztiválélmény érdekében!
Köszönjük a jelentkezésedet!
Hamarosan felvesszük Veled a kapcsolatot!